Ne segíts, ez egyedül is nehéz!

Posted by miklos in Vilma mondja

Gyakran hallottam ezt a mondatot gyerekkoromban, amikor olyan feladat körül lábatlankodtam, amelyhez nem voltam elég erős vagy érett. Most itt az ideje, hogy én is kimondjam.

Értem én a 30-asok igyekezetét, hogy kezdjenek valamit a még mindig rejtélyes X generációval, akik nemhogy nem hajlandók letakarodni a nagypályáról, de létszámfölényben is vannak. Értem azt is, hogy valahogy pénzt kell csinálni a temérdek szakértőből, akiket nem engednek érvényesülni, és erre a legjobb módszer, ha segítséget ajánlanak, mert az olyan “felelősségvállalós” dolog. Azt is értem, hogy aki nem akar a munkájukból pénzt csinálni, akkor csinálhat a kiszolgáltatottságukból. Az is remekül hangzik, hogy megkérdezik, mit meg nem tennének, mit ki nem fizetnének az 50 felettiek, hogy megoldják azt a problémát, ami a megkérdezésük nélkül nem is létezne. És értem, hogy az igényteremtés (kissé elavult) módja a probléma felnagyítása és a kizárólagos megoldás sulykolása.

Csak azt nem kérdezik meg: “tessék mondani, miben segíthetek?”

Azt azonban nem értem, hogy miért korlátozódik a segítségnyújtás további képzésekre és annak a szemléletnek a megváltoztatására, ami csak a munkaadók fejében létezik? Ezzel az egésszel nem a Senior szakembereknek van feladata, hanem azoknak, akik az előítéleteiktől elvakítva nem tudják hasznukra fordítani a legnagyobb létszámban elérhető, munkaképes generáció képességeit és készségeit.

Mert a probléma az, hogy az alapállás és HR szakmai közvélekedés szerint az 50 felettiek túlképzettek, rugalmatlanok (bármit is jelentsen ez), a korral járó betegségekben szenvednek (vagy hamarosan fognak), ódivatúan öltözködnek, nem beszélnek nyelveket, digitális analfabéták, őszinte emberi értékek mentén gondolkodnak, nem az motiválja őket, ami a pályakezdőket, valamint megszégyenítő a kitartásuk és az elkötelezettségük. Előítéletekkel lehet vitatkozni: éppen ettől lesznek egyre erősebbek.

A felajánlott segítség szöges ellentétben áll a probléma megoldásával. Minden képzés tovább növeli a túlképzettséget. Minden új ismeret érvényesítése okoskodóvá tesz. Minden türelemmel eltöltött idővel öregszünk (nem, mi nem érünk rá annyira, mint a pályakezdők). Visszafordíthatatlan viszont a korunk, és ha a megjelenésünk egy jottányit is “trendül” ránk sütik a fiatal-os-kodó bélyeget is (mit képzel magáról a vén hülye).

Nem tudom szebben mondani: “Ne segíts, ez éppen elég nehéz egyedül is – inkább menj tanulni, hogy később hasznos segítséget nyújthass!”

Mert nem tudok és nem akarok olyan segítségért fizetni, amely csökkenti az esélyeimet. Mert ingyen sem kell olyan segítség, amely nem előre visz, hanem keresztbe. Mert, ha fizetsz nekem, akkor sem fogok utánad ugrani a kútba. Mert ha a korról beszélgetünk, akkor igenis a korosabb tudja jobban.

Az segítsen, aki bírja

Most, amíg a többiek puffognak a fentieken, addig megmondom, kitől várok együttműködést, amit többre tartok minden segítségnél. Mindenki jöjjön…

  • Aki pontosan tudja, hogy mihez ért és mihez nem, ezért meglátja az értéket mások képzettségében, szakmai tapasztalataiban és kapcsolataiban.
  • Aki saját megszerzett képzettségét, szakmai tapasztalatait és kapcsolatait hajlandó latba vetni közös sikerek és közös eredmények érdekében.
  • Aki elég érett és erős ahhoz, hogy a szakterületén egyedül is sikeres legyen, mert akkor lesz értékes a segítsége is.
  • Aki (már) nem tökéletes, mert túl van a kezdeti buktatókon, és vannak sikerei is, amelyek a legnagyobb szakmai hibái tanulságain alapulnak.
  • Aki tudja az utat, és hasznos túratársakat keres.
  • Aki alapjaiban kiismerte saját szakterülete globális működését és törvényszerűségeit, és ezt a tudást nem fél átadni másoknak.

Nem gondolom, hogy Senior szakemberek segítségre szorulnak a saját szakterületükön. De biztos vagyok abban, hogy ők maguk sokat tudnak segíteni – nem csak egymásnak, de főleg azoknak, akik még nem is tudják, hogy sokoldalú képzettség, tapasztalat és kapcsolatok nélkül nem működhet egy vállalkozás.

Mindenkire szükség van, aki szükségesnek érzi magát és értékesnek a munkáját. Kortól, szakterülettől és foglalkoztatotti státusztól függetlenül.

  • Mutassuk meg, hogy tudunk dolgozni, a munkánkat értékén kifizetni nem jótékonyság, hanem kölcsönösen jó üzlet!
  • Mutassuk meg, hogy tudunk együttműködni és közös sikereket elérni!
  • Mutassuk meg, hogy a képzettségünk, a tapasztalataink és a kapcsolataink naprakészek és profitot termelnek!
  • Mutassuk meg, hogy együtt kitaláljuk a módját, hogy mindez láthatóvá és egyértelművé váljék!
  • Mutassuk meg, hogy ennél nagyobb feladattal is meg tudunk birkózni – és nem nézzük le a kisebbeket sem!

Mert, ha nem mutatjuk meg, akkor ne csodálkozzunk, hogy senki nem látja…

Ha továbbra is annak a képnek igyekszünk megfelelni, amit alaptalanul gondolnak rólunk, akkor persze megtanulhatjuk, hogy milyennek kellene mutatnunk magunkat, eltagadhatjuk a korunkat, a képzettségünket és a sikereinket, tanulhatunk trükköket a feleslegesen nehezített pályán való haladáshoz.

Vagy akár mi is segíthetünk, hogy a munkaerőhiány bűnbakjaiból a legyőzőivé váljunk. Legyünk a lehetőség, hogy a fogyatkozó MOST generáció hiányát a MINDIG IS nyugodt erejével kihúzzuk a slamasztikából. Nem akarom megmondani, hogy hogyan. Mondja meg a „segítőkész” munkaadó, hogy mire lenne szüksége a problémája megoldásához, és mi összehozzuk, ahogy akkor is tettük, amikor még a mi feladatunk volt. Mi megtanultuk, hogyan vonzzuk be az utánunk jövő generációt, most rajtuk a sor, ha vissza akarnak szerezni – és ebben mi tudunk nekik segíteni, nem fordítva.  De ezt nekik kell megfizetniük, nem velünk bevásároltatni.

Ha vannak a témával kapcsolatos meglátásaid, amelyeket szívesen megosztanál, beszéljük meg. De ne csak kettesben, hanem mutassuk is meg! Ha inkább kérdőív mögé rejtőznél, azt is megteheted, a kettő nem zárja ki egymást, de én szeretném, ha együtt hallatnánk a hangunkat, ha nekünk lenne lehetőségünk a válaszaink félreérthetetlenül részletes kifejtésére és a helyes következtetések levonására. Szeretném, ha mentoráltból mentorokká válhatnánk végre, és ha csak azért, mert „túlképzettek” vagyunk, nem tartanának tudálékosnak. Bízom abban, hogy egymástól sem kell tanulnunk, mert ki tudjuk egészíteni egymás tudását. Biztos vagyok abban, hogy nem kell ingyen tukmálnunk az értéket, ami a szakértelmünkben megnyilvánul. Tudom, hogy többek vagyunk, mint egy-egy sor a kereshető adatbázisban.

Bátorítsuk együtt azokat, akik segíteni szeretnének, csak még nem elég erősek és nem elég érettek ahhoz, hogy kitalálják a módját.

Folyt.köv.

#seniorsays #vilmaveledvan